Az előző bejegyzés témáját folytatva ma is egy olyan történetet hoztam nektek, amiben egy mérgező kapcsolat vezetett gyilkossághoz. Mostani áldozatunk szintén egy fiatal lány, Emma Jane Walker, aki 2000 március 20-án született Knoxville-ben (Tennessee), és a város melletti kisebb településen nőtt fel. Ez tipikusan az az amerikai kisvárosi közeg, ahol mindenki ismer mindenkit, mindenki tud a másikról mindent, a családok istentiszteletre járnak, a szomszédok levágják egymás előtt a füvet stb. Emma is ilyen családban nőtt fel. A szülei együtt éltek, boldog és kiegyensúlyozott életet biztosítottak gyermekeiknek. (Emmának egy fiútestvére volt, Evan.)

Emmát egy olyan lánynak írták le az ismerősei, aki mindig két lábbal állt a földön, kedves, segítőkész és nagyon okos lány volt. Amint elkezdte a középiskolát, ő volt az egyetlen lány, akit beválasztottak a cheerleader csapatba, így vélhetően tehetségnek és elszántságnak sem volt híján. Az elbeszélések alapján egy ambiciózus, jól nevelt, átlagos középosztálybeli tinédzser volt. A személyiségéről az is sokat elmond, hogy olyan nővér szeretett volna lenni, aki az intenzív osztályon lévő babáknak segít, illetve önkéntesként segédkezett egy állatmenhelyen.

Emma 2014-ben, elsőévesként találkozott a nála két évvel idősebb Riley-val, aki filmbe illő módon a focicsapat egyik sztár-játékosa volt, kiemelten jó tanuló, emellett nagyon aktív tagja a helyi vallási közösségnek. Tipikusan az a szomszédsrác-típus – legalábbis látszólag –, akit az apák megkérnek, hogy kísérje haza a lányukat sötétedés után, és vigyázzon rájuk. Mint tudvalevő, a pszichopaták eléggé karizmatikus személyiségek, és bárkit az ujjuk köré tudnak csavarni. Riley pont ilyen volt.

Mikor Emma és Riley találkoztak, a fiúnak barátnője volt, Emma viszont ennek ellenére teljesen odáig volt érte, végül Riley szakított akkori párjával, és randizgatni kezdett Emmával. Egy pár lettek, és úgy tűnt, megtestesítik a tipikus amerikai középiskolai álom-párost: A focicsapat sztárja és a szép, csinos cheerleader. Azonban csakhamar megtörtént az első furcsaság, mert annak ellenére, hogy Emma és Riley már hivatalosan is egy párt alkottak, a fiú az ex-barátnőjét vitte el a szokásos éves iskola bálra, mondván „már megígérte neki”. Emma szüleinek ez egyáltalán nem tetszett – nyilván a lánynak sem –, mert úgy érezték, a fiú nem tiszteli a lányukat, és attól féltek, hogy össze fogja törni Emma szívét.

Ez végül meg is történt, a páros nem sokkal az egymásra találás után máris szakított, majd elkezdődött a hónapokon át tartó „járunk-szakítunk, járunk-szakítunk” periódus. Emma barátai később elmondták, hogy Riley semmiféle érdeklődést nem mutatott az irányukba. Sosem akart Emma társaságának része lenni, nem érdekelték a lány hobbijai stb., és azt sem hagyta, hogy a lány kapcsolatot építsen ki az ő társaságával. Riley úgy szeretett együtt lenni Emmával, hogy csak ketten legyenek, barátok, haverok, ismerősök nélkül, és ha csinálnak valamit, azt csak ketten csinálják, mintha arra utazott volna, hogy elvágja Emma szociális hálójának minden szálát, és csak ő legyen neki.

Idővel aztán ez a különös viselkedés egyre veszélyesebbé vált. Sűrűn belekötött például Emma öltözékébe, és azon igyekezett, hogy kontrollálja, milyen ruhákat hord. Amerikában szinte alapvető, hogy a középiskolásoknak van állása – természetesen diákmunka – így Emmának is volt. Azt nem találtam meg, hogy pontosan hol dolgozott, de vélhetően valamiféle vendéglátóhely lehetett, mert barátok elmondása alapján, amikor Emma dolgozott, Riley egész nap ott ült a munkahelyén, és megvárta, hogy végezzen, így én arra következtettem, hogy gyorsétterem, kávézó, vagy hasonló lehetett. Emmának tehát kontrollálva volt az öltözete, a munkahelyén sem lehetett Riley vizslató szemei nélkül, és még a barátaival sem kapcsolódhatott ki, mert akárhányszor elment valahová a barátnőivel, a fiú megállás nélkül hívta, SMS-ekkel bombázta, pontosan tudni akarta, hol van, kivel és épp mit csinál. Klasszikus példája a bántalmazó kapcsolatnak.

Az újabb szakítást követően az SMS-ek egyre agresszívebbek lettek. Egyik üzenetben például azt írta a lánynak, hogy számára halott, más üzenetekben viszont azzal fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz, ha Emma nem békül ki vele. Erre már a szülők is reagáltak, és – nagyon is helyesen – megtiltották a fiúnak, hogy betegye a lábát a házukba, és felszólították Emmát, hogy szakítson meg mindenféle kapcsolatot vele. Megpróbáltak biztosra menni, ezért még a lány telefonját is elvették, meggátolva ezzel, hogy tovább folytassák a kommunikációt. Amit azonban nem tudtak, hogy Riley adott Emmának egy iPod Touch-t,  így tovább folytathatták a kommunikációt.

Két évig folyt a beteges „szeretlek, nem szeretlek”, amit végül picit lecsillapított, hogy Riley befejezte a középiskolát és elment továbbtanulni. Ez azonban nem vetett véget a románcnak. A fiatalok továbbra is beszéltek egymással, épp csak nem tudtak napi szinten találkozni. Emma szülei eddigre már teljesen összetörtek az általuk „egészségtelennek” minősített kapcsolat miatt. Féltették a lányukat, aggódtak érte, ráadásul a folytonos stresszel is meg kellett birkózniuk, hogy akármit csinálnak, akárhogy tiltják, képtelenek véglegesen szétszakítani a párost. Végső elkeseredésükben megtiltották Emmának, hogy elhagyja a házat; csak iskolába és cheerleader edzésre mehetett.

Úgy tűnt, a keményebb szülői fellépés végül használ. Emma kezdett újra önmaga lenni, és a szülei úgy érezték, hogy kezdi visszaszerezni a kontrollt a saját élete felett. Tévedtek. Emma továbbra is folytatta a kommunikációt a fiúval, és ebben az időben konkrétan egy párt alkottak. Ez akkor változott meg, amikor Emma Snapchaten meglátta, hogy Riley más lányokkal fényképezkedett a főiskolán. Ez aztán olyannyira felháborította, hogy menten szakított a fiúval, mert kezdte felismerni, hogy Riley egyáltalán nem tiszteli őt. Emma szüleinek elmondása alapján ez volt az első alkalom, hogy úgy érezték, a lányuk komolyan gondolja a szakítást, és szépen-lassan úgy tűnt, a család és a barátok visszakapják a régi Emmát, mert a lány elkezdett újra önmagaként viselkedni.

Nem úgy Riley, aki egyáltalán nem viselte jól, hogy lapára lett téve. Olyannyira elborult az elméje, hogy megpróbált öngyilkosságot elköveti. Megivott egy csomó alkoholt és beszedett rengeteg Vicodin tablettát. (Ez az USA-ban az egyik legelterjedtebb fájdalomcsillapító.) Annyira azonban mégsem akarhatott meghalni, mert sikeresen túlélte a „kalandot”. Itt szeretném megjegyezni, hogy szubjektív véleményem szerint Riley nem attól akadt ki, hogy Emma szakított vele. Ez már rég nem arról szólt, hogy szerelmes a lányba. Vélhetően az dühített fel, hogy úgy érezte, elveszti a kontrollt Emma felett, és az ilyen nárcisztikus személyiségtípusok számára elképzelhetetlen, hogy kicsússzon az irányítás a kezükből. Szerintem Riley birtokolni akarta Emmát. Azt akarta, hogy minden mozdulatát, minden gondolatát kontrollálhassa, hogy mindig az ő kezében legyen az irányítás. Azzal azonban, hogy a lány szakított, a kezébe vette az irányítást, megszerezte a kontrollt a kapcsolatuk felett, amit Riley nem bírt elviselni. Erre engednek következtetni a további események is.

Emma barátai ugyanis november 18-án, egy pénteki napon házibulit szerveztek, mivel az iskolájuk focicsapata megnyert egy nagy meccset. Emma szülei úgy döntöttek, hogy a lány is elmehet, mert úgy tűnt, már visszanyerte önmagát, és nem láttak arra utaló jeleket, hogy folytatta volna a beszélgetést az ex-fiújával. 11:30 környékén aztán Emma furcsa üzeneteket kezdett kapni, amikben olyasmik álltak, hogy a küldőnél van valaki, aki szeret, menjen ki, vagy bántani fogja őket, aztán újabb üzenet érkezett, amiben a küldő érzelmileg manipulálni próbálta Emmát, olyasmivel, hogy mekkora szégyen rá nézve, hogy nem megy ki, és nem fontos neki valaki élete.

Ez az üzenet végül hatott, és annak ellenére, hogy Emma először viccnek gondolta ez egészet, kiment a házból az egyik barátja társaságában. Mikor kiértek, megláttak egy alakot, aki a földön hasalt. Mint nemsokkal később kiderült, Riley volt az, aki egyből elkezdett színészkedni, és úgy tett, mintha nem tudná, hogyan került oda. Azt állította, hogy valaki elrabolta, közben a fejét fogta, azt próbálva mutatni, hogy valaki kiütötte vagy megütötte. Emma teljesen kiakadt, sírni kezdett, szabadulni akart a fiútól és az egész szituációból. Riley végül felhívta az egyik haverját, és eldarálta neki az egész megrendezett emberrablás történetét, de még a saját barátja sem hitt neki.

A következő nap, délelőtt negyed tizenegy magasságában Emma egyedül volt otthon. Épp arra készült, hogy találkozik az édesanyjával, mikor valaki elkezdett hangosan dörömbölni a bejárati ajtójukon. A lány egyértelműen megijedt, majd küldött egy üzenetet Riley-nak, hogy utálja őt, de szüksége van rá, ezért a fiú menten kocsiba is pattant, és odament a házhoz. Emma anyukája, mivel a lánya nem érkezett meg arra a helyre, ahol találkozniuk kellett volna, visszaült a kocsiba és haza ment, majd meglátta, hogy Emma és Riley a földön ücsörögve beszélgetnek. Azonnal el is zavarta a fiút, mire az szó nélkül elment.

A következő nap Emma még mindig a történtek hatása alatt volt. Egy tinédzser lányról beszélünk, akinek még teljesen más a valóságérzékelése, mint egy tapasztalt felnőttnek, így érthető, hogy félt. Sok volt neki az „elrablós-sztori” és a különös dörömbölés, ráadásul hirtelen egymás után, így a vasárnapja nagyon rosszul telt. Emma aznap dolgozott, ahova a szülei vitték el és ők is mentek érte, mert biztosak akartak lenni benne, hogy a lány jól van. Aznap este az édesapja egy apa-lánya program keretében fagylaltozni is elment vele, és elmondása alapján eddigre már kezdte összeszedni magát a lány.

Aznap este minden normálisan alakult. Hazaértek, aztán mindenki elment lefeküdni, majd az éjszaka közepén Emma édesapja egy különös, dörrenő hangra ébredt, amiről nem tudta megállapítani, hogy mi lehetett. Állítása szerint olyan volt, mintha valaki lett volna a házban és nagyon hevesen becsapott volna egy ajtót. Aztán újabb dörrenés hangja hallatszott, mire a férfi menten kiugrott az ágyból, és azonnal a gyerekei szobái felé vette az irányt, hogy meggyőződjön róla, Emma és Evan jól vannak. Úgy tűnt, mindkét gyerek sértetlenül alszik az ágyban, ezért visszament lefeküdni, gondolván, biztos csak random zajokat hallott.

Reggel aztán hat óra magasságában a szülők elkezdték a szokásos reggeli rutinjukat, amibe a gyerekek felébresztése is beletartozott. Emma anyukája bement a lánya szobájába, hogy felkeltse, de akárhogy próbálta keltegetni, a lány nem reagált. Először csak szólongatta a nevét, majd rázogatni kezdte a lábát, aztán feltűnt neki, hogy valami nincs rendben az arcával, ezért megnézte a pulzusát. Ez volt az a pillanat, amikor rájött, hogy hatalmas baj van, mert Emmának nem volt pulzusa. Természetesen azon nyomban, önmagából kikeltve, halálra ijedve tárcsázta a 911-et.

A mentők pillanatok alatt ki is érkeztek, és mivel a lány mellett vért nem, valamiféle sárgás-szürkés dolgot viszont találták, először azt hitték, hogy drogproblémái voltak és túladagolta magát, esetleg szándékosan begyógyszerezte magát és öngyilkos lett, mert a furcsa dolgot, ami mellette volt a párnán, hányásnak vélték. Kis közösség révén azonnal elterjedt a környéken, hogy Emma öngyilkos lett. Erre reagálva Riley elkezdett posztolni róla a közösségi médiában, amik olyan stílusban íródtak, hogy mindenki úgy érezze, Emma mellett őt is sajnálnia kell.

Természetesen a nyomozóhatóságok is megjelentek, de eleinte ők is azt hitték, hogy a lány megölte magát, esetleg valamiféle betegsége volt, amit korábban senki nem vett észre, és természetes módon halt meg, mivel gyilkosságra utaló jelet egyáltalán nem találtak. Aztán végül felfedeztek két lyukat a falon. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy egy tipikus, amerikai könnyűszerkezetes házról beszélünk, aminek a falát egy szimpla kalapáccsal be lehet úgy verni, hogy bejusson valaki a házba. Itt azonban nem volt nyoma semmiféle behatolásnak, csak két toll-vékonyságú lyuk volt a falán, abban a sarokban, amiben az ágya állt. Erről a két lyukról megállapították, hogy pisztolygolyó ütötte őket, mint ahogy az is feltűnt a nyomozóknak, hogy a két lyuk pontosan úgy helyezkedett el, mintha valaki tudta volna, hol van a lány ágya és hogyan lehet a jobb sarokból és a bal sarokból is a fejébe ereszteni egy golyót. A különös színű dologról később megállapítást nyert, hogy kifolyt agyvelő volt.

A nyomozók azon nyomban elkezdték kikérdezgetni a családot és barátokat, hogy tudnak-e olyan személyről, aki esetlegesen bántani akarta Emmát, mivel egyértelmű volt, hogy szándékos gyilkosság történt. Nem meglepő módon mindenki Riley nevét említette, így a nyomozók be is vitték a fiút kihallgatásra, aki természetesen tagadta, hogy ő követte volna el a gyilkosságot. Aztán Riley egyik barátja, Alex elmondta a nyomozóknak, hogy az Emma halálát megelőző szombaton a fiú azt mondta neki, hogy ellopta a nagyapja pisztolyát, hogy meg tudja védeni magát, mivel egyszer már „elrabolták” és fél. Ahogy ezt hétfőn közölte a nyomozókkal Alex, Riley gyanúsítható státuszba került. Nyilvánvalóan így már elkezdték jobban kérdezgetni, és afelől is érdeklődtek, hogy hol volt a gyilkosság idején. Riley azt mondta, hogy egyik barátjánál, Noah-nál volt, de amikor megkérdezték tőle, hogy ott aludt-e, nem tudott biztos választ adni. Különös módon „nem emlékezett rá”, hogy a barátjánál maradt-e éjszakára, ezért azt mondta, hogy nem tudja, de biztos benne. Ez azért volt elképesztően különös, mert elég kevés idő telt el ahhoz, hogy egy ilyen dolgot elfelejtsen. Ami viszont még ennél is furcsább volt, hogy egyszer sem volt hajlandó kimondani Emma nevét. Még akkor sem, amikor konkrétan rákérdeztek, hogy pontosan kire gondol, kiről beszél. Mindig csak azt mondta, hogy „a lány”.

Riley azt mondta a rendőröknek, hogy egész hétvégén próbált kibékülni Emmával, még egy barátja telefonjáról is felhívta, de a lány újra és újra nemet mondott neki, majd végül le is tiltotta. Aztán azt mondta, hogy emiatt nagyon feldúlt volt, ezért elhagyta a kollégiumi szobáját, elment a nagyszüleihez, ahová hajnali fél egy körül érkezett meg. Körülbelül háromnegyed órát töltött ott, majd visszament a kollégiumba, ahol aztán érzelmileg összeomlott és reggelig sírt az utójában, a közös képeiket nézegetve. A nyomozók természetesen elkezdték kérdezgetni a nagyszülei fegyvereiről. Olyan általános kérdéseket tettek fel, hogy hol tarták őket a nagyszülei, hozzá tudott-e férni, elvette-e már bármelyiket is valamikor stb. Riley természetesen azt mondta, hogy sosem nyúlt még egyik fegyverhez sem, és nem is tudja pontosan, hogy hol lehetnek. Erre reagálva a nyomozók elmondták Riley-nak, hogy Alex azt állítja, Riley megmutatta neki a fegyvert az iskolában, amit a fiú hazugságnak nevezett, csodálkozva rajta, hogy ilyet állít a barátja.

Aztán Noah, a másik barát, akinél elvileg az éjszakát töltötte, előállt azzal, hogy a fiú korábban megkérdezte tőle, tudja-e, hogy lehet eltűntetni egy tárgyról az ujjlenyomatokat, mondván, nem őt érdekli, hanem a kollégiumi szobatársát. Amint Riley fülébe jutott, hogy Noah mit mondott a rendőröknek, azon nyomban elkezdte feldúlt üzenetekkel bombázni, mire Noah azt válaszolta, hogy ha nem csinált semmit és nincs takargatni valója, akkor félnivalója sincs, mondjon ő bármit is a nyomozóknak. Riley ezután azt mondta Alexnek, hogy megszabadult a fegyvertől és visszavitte azt a nagyszülei házába. Aztán Riley édesanyja is megkérdezte a fiát, hogy van-e nála fegyver és ha igen, akkor hol van, mire a fiú azt mondta, hogy nincs fegyvere és soha nem is volt nála fegyver.

Alex és Noah ekkor kezdte úgy érezni, hogy Riley sáros lehet, mert számukra az, hogy hazudott az édesanyjának, míg nekik teljesen mást mondott – sőt, konkrétan látták is korábban a fegyvert –, felért egy beismerő vallomással. Riley megkérte a két barátját, hogy ne beszéljenek többet a rendőrökkel, és ismét beismerte nekik, hogy van nála fegyver, majd azt is elmondta, hogy meg kell tőle szabaduljon, mert nem akarja, hogy „olyan dolog miatt ítéljék el, amit nem követett el”. Alex és Noah látszólag hitt neki és felajánlották a segítségüket, azt azonban Riley nem tudta, hogy a fiúk immár megrendíthetetlenül biztosak voltak benne, hogy ő ölte meg Emmát, és titokban együttműködnek a rendőrséggel, hogy lebuktassák őt. Hogy ezt megtehessék, másnap ellátogattak Riley otthonába és úgy tettek, mintha csak videójátékozni mentek volna, miközben poloskát viseltek, és volt náluk egy kocsi riasztókulcsába rejtett kamera is. Riley továbbra is állította, hogy nem ölte meg Emmát, attól viszont nagyon félt, hogy elítélik, ezért megbeszélték, hogy a Tennessee folyóba dobják a pisztolyt, hogy senki ne találhassa meg.

El is indultak, miközben megannyi civilruhás rendőr követte őket. Közben a fiúk folyamatosan tartották a kapcsolatot a rendőrséggel, titokban a telefonjukon, csoportos-chatben. Végül meg is érkeztek a folyóhoz, Riley pedig gumikesztyűket húzott, majd megfogta a pisztolyt rejtő kukászsákot. Alex és Noha jelezték a rendőröknek, hogy itt a tökéletes alkalom, hogy elkaphassák Riley-t. A rendőrség természetesen azon nyomban le is csapott és felszólították őket, hogy emeljék fel a kezeiket. A két fiú – mivel tisztában voltak vele, hogy ez fog történni – tovább játszotta a szerepet és engedelmeskedtek, mire Riley is kénytelen volt megadni magát. Így menten le is tartóztatták anélkül, hogy bárki megsérült volna. A rendőrök átkutatták az autót és a fegyver mellett fekete ruhát is találtak, amit vélhetően akkor viselt a fiú, amikor dörömbölt Emmáék ajtaján. (Feltehetően az is ő volt.)

2018 májusában tartották a tárgyalást, a védelem pedig azzal érvelt, hogy Riley nem akarta megölni Emmát, valódi célja az volt, hogy ráijesszen, csak véletlenül rossz helyre lőtt, kétszer is. Ez végül nem talált célt az esküdteknél, mivel a lövések irányából pontosan megállapítható volt, hogy Riley gyilkos szándéktól vezérelve húzta meg a ravaszt, és pont oda célzott, ahol Emma feje volt. Jól tudta, hol van az a pont, mert megannyiszor járt már a lány szobájában. Riley-t végül bűnösnek találták, és több, mint ötven évet kell majd lehúznia, mire kérelmezheti a feltételes szabadlábra helyezését.

Ez a történet klasszikus példája annak, hogy hová fajulhat egy bántalmazó kapcsolat, mint ahogy annak is, hogy mennyire veszélyes az USA állampolgárainak fegyver-fétise. Ha az államokban nem lenne könnyebb fegyverhez jutni, mint fogamzásgátló tablettához, sokkal, de sokkal kevesebb gyilkosság történne, és Emma Walker is köztünk lehetne még.